Hideg és szoros ez a szép kabát.
Jó volna félni az éjszakát,
ahogy egykor.
Hisz az nem haladás,
sőt regresszió,
ha az ágy alatt a depresszió
lakik a mumus helyett,
meg a meggybor.
Ha nem félsz, ha kimész az éjbe, hol
üres a faodva, nincs sehol
az ágon guggoló vámpírmadár,
vagy a rémpók, ki szemeit meresztve vár
hogy
hálóját fejedre eressze, már
a pince szelleme jó messze jár,
az ablak alatt csak a kutya ugat,
a manók se végzik a dolgukat.
Míg aludtam, elmentek.
Mind elmegyünk.
Hol csak, hogy valami újat vegyünk,
hol, mert kihűlt a szokott helyünk,
hol mert az élettől fáj a fejünk.
Felébredek,
de nem vagy te sem,
csak a kávét iszom
keservesen.
Discover more from A Szükségszerűtlenség Dalai
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
