Ma minden olyan furcsa és nem értem.
Érzem, ahogy elfordul a Föld.
Az alagútból ég alá kiértem,
életem elrejtem, meg ne öld.

Együtt lépek fák között a vaddal,
és lépteimre dobban meg a szív,
minden irány jó, de önmagaddal
összezárva sem lehetsz naív.

Amíg vagy, nem baj, hogyha máshol,
és nem tudom, hogy ez miért van így,
mint hűs levegő, mely tompa szunnyadásból
ébreszt, gondolj énrám ugyanígy.

Tudtam, mikor történt, noha épp úgy
mint bármikor, fordult a világ
nem tudta más, csak egyedül én, hogy
a mélységben kinyílt egy kis virág.