Ez tényszerű, ez nem vitás,
e házban él egy entitás,
de nem láthatja senki más,
csak én.
Segítik furcsa háncsporok.
A füstjüktől itt csámborog,
szeméből könnyként rám csorog
a fény.
De több ő, mint egy látomás,
vagy mint szinapszis változás,
hisz kedvence az áfonyás
lepény. Épp, mint az
enyém.
Túl a fákon, fenn a magasban,
a hold előtt, nézd, elsuhan egy árny.
Orra helyén nagy piszkavas van,
s úgy repül, hogy nem repiti szárny.
Ó, ha tudnád, hogy mi van az erdő
mélyén éjjel: fáklya lobogás!
Érzi Juliska, Jancsi és Gergő:
lüktet a dob hasa, fáj a dobogás.
Piroska tudja, otthon marad ma,
nem visz kalácsot, nem viszi a bort,
mert ma belőle semmi se maradna,
ma ülik éjjel a walpurgisi tort.
Gnómok, ördögök, részeg lidércek,
váltott farkasok, éjjeli manók
lába, patája tapossa a bércet,
“Átokfattya te!” csattan el a bók.
Máglyarakáson, csontkupacon állva
karcsu boszorkák kacaja igéz,
a Fejnélküli is eljött a bálba,
egy szellem éppen gyereket idéz.
A fiú ott áll az éjfekete réten,
vár a tömegben, csöndben, egyedül.
Egy ifju boszorka kérdezi: “Te mért nem…”
Egy ogre éppen belehegedül.
Ha alszom, különös álmok kijönnek
a falból: ebben semmi fura már.
Az igazán furák nappal köszönnek
rám, s az éjszaka szíve haza vár.
GREG LUZNIAK, ‘TROLL UNDER THE BRIDGE,’
A Trollhíd és a Kedvencek Temetője nyomán
Lent lakott a híd alatt a troll,
az ötszáz éves híd alatt, ahol
hajléktalan formájában élt,
követ evett s morgott mindenért.
Morgott, hogyha esett az eső,
a régi, rozzant híd lyukas tető.
Morgott, hogyha ragyogott a nap,
rég eltűnt az ajándék kalap.
(Amit még a mágustól kapott,
mikor másik megyében lakott.)
A kedvenc játéka mi volt? A sakk!
Az elveszett vezért picinyke makk
vagy kő helyettesítette ki.
De játszótársa nem akadt neki.
Nem járt arra se élő, se holt,
eltévedt viking se kóborolt
a környéken, se vándorló banya,
nagyon uncsi volt a trolltanya.
A híd tövében épp halat fogott,
s közben egykedvűen puffogott:
midőn megérkezett a változás,
volt is jó nagy trollcsodálkozás.
A vízben messze állt egy kisfiú,
indián volt, apacs vagy sziú.
Nyakából kiállt egy furcsa toll,
először nem értette a troll.
Az arca sápadt volt s a vízen állt,
nyakán hordott egy furcsa kőmedált.
A trollt, hogy észrevette, felvirult,
s a troll agyán egy emlék átgurult:
a tisztás onnét nem volt messze, mely
egy indián temetkezési hely.
S mert nyílvesszőhöz tartozott a toll,
a sakktáblára pillantott a troll,
szólt: Nehogy aztán nekem elbomolj!
s az arcán megjelent egy félmosoly.
