A következő versike az egyszer csak felbukkanó kraken / manöken rímből indult ki. Eleinte egy manöken
krakenről akart szólni, akinek lakhelye a bólya / s a móló a kifutója. De aztán jött a kraken / újraken rím és felmerült a kérdés, hogy mit is ken újra Ken. Nyilván a bólyát, ahol lakik. És miért? Mert az időjárás viszontagságai megviselték a festést. Természetesen adta magát, ha már egy tengeri szörnyről van szó, akkor a bólya nemcsak lakóhelye, hanem inkább a csalétke. És mi lenne jobb hajós csalétek, mint egy bajba jutott, segítséget kérő, szépséges nőalak. Ezt ugye már Heine is megjátszotta, csak polip nélkül. Na de következzék a versike. 

forrás -vk.com – Pinterest

mottó:
“festőnek ha ön csak amatőr,
festés helyett legyen kamat őr”

Van egy srác, a becses neve: Ken.
Csakhogy nem ember, hanem kraken.
Munkálkodik, kong a bólya:
áldozatok siratója.
A fakó részen éppen újraken.
Kijavít pár napkiszítta G-t,
S a csali-nőcske napszemüvegét.
Kijavít pár tenger rágta S-t.
De
nem igazán tízpontos a test,
amit odafest.
Mindhiába, nincs jó vigasz szó,
Ken kraken hát nem egy Picasso.

Vacak lett a szirén bája,
rossz a bólya szirénája,
sunyi polip Lorelei-a
nem lesz naiv hajós kedvese.
Gondban van a mély lakója:
gagyi lett a csali bólya,
s az áldozat “Halihó!”-ja
híján hamar zárul e mese.