Vers a rózsaszín pudliról

Volt egy lány, úgy hívták: Júlia.
Volt egy kis rózsaszín puklija.
Űrlények ültettek
be egy kis chipsetet,
de neki nem kellett tudnia.

A lánynak, kit úgy hívtak: Júlia,
volt még egy rózsaszín pudlija,
s a pudlinak meg volt egy pulcsija,
Julcsi meg irigy a pulcsira.

A pudlit is elvitték.
Létezik? Nem hitték.
A fejét áttették Julcsira.
A pudlinak, melynek volt pulcsija,
a nyakán most ott van a Julcsika,
és bizony nem levert,
sőt jó a kedve, mert
övé a pudlinak pulcsija.

U. I. : Ez volt a mese a pudliról,
kinek a lakhelye Dél-Tirol.

Kaptam egy fotót egy rettentő giccses rózsaszín pudli alakú ékszerizéről, hogy az milyen aranyos. És hát ezt váltotta ki belőlem.

Szájbertér

Átvertél, átvertél
ez nem valóság, ez szájbertér!
De tudom én, hogy te is át lettél
verve, vírusos fájlt vettél.

Van milliónyi kosz-portál,
amiről soha sem posztolnál,
mint júzer, aki észt oszt, formál
flémesebben a foszfornál.

És ha amikor kérdeztél,
ha offoltál, hát elvesztél,
de emiatt mit sem éreztél,
mert még öt néven léteztél.

Átvertél, átvertél
ez nem valóság, ez szájbertér!
De tudom én, hogy te is át lettél
verve, vírusos fájlt vettél.

Az első két sor megtalált, mint egy popup window. Egy kis posztmodern retro, ha szabad így fogalmaznom.

Diszlájkollak végítélet!

Nem foglalok sírt előre
nem készülök temetőbe,
(akár ha egy őrült lő le).

nem készülök mennyországba
“felújítás miatt zárva”

nem készülök a pokolba
a cuccom sincs bepakolva

nem készülök nirvánába
úgy sem mutat oda tábla

nem készülök, épp csak élek
eszem, iszom, fájlt cserélek,

és a Felhő őrzi léptem,
regisztrálja, ha beléptem

indexeld csak be a lelkem
de a streeview-n ne a telkem!

regisztráld, hogy mit kerestem
tegnap éjjel Budapesten,
és a neten mit kutattam
kinek mennyi lájkot adtam
nem is tudom, mit remélünk
megőrzik az összes mail-ünk,

diszlájkollak végítélet,
jöjj el Google-örökélet!
Ámen

Mert azt mondják, a Google a barátunk. Reméljük ez akkor is így lesz, amikor működésbe lép az ACTA.

Himnusz

Olyasmit látok, mit akárki láthat,
olyasmit hallok, mit akárki hall,
de van itt egy szív, amely nincs senki másnak,
s van itt egy élet, mely engem akar.

Nincsen más út, csak az, amin járok,
s a szerkesztett életek nem csalnak el,
hagyjatok ó ti holt avatárok,
Szükségszerűtlenség Istene, jer!

Lefekvés előtt jutott eszembe az elsõ versszak, a második másnap délelőtt. Valami olyasmiről szól, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni mások, a média, vagy az élet szükségszerűnek mondott velejárói által.

Idealizmus

idealizmus, idealizmus
ó, de iszonyatos ez a kór.
akiben ott van, ha belerokkan,
a boldogságba jól beletipor:
s nem kóstolhat abba se’mikor.

Néha a kevesebb több és ez bizony nagy igazság.

Fehér Sólyom dal

Mint sólyom az alkonyi égen,
úgy szállok, olyan szabadon,
mint nem voltam soha régen,
s a valót most meghaladom.
Odalenn a virágos réten
hogy lüktet a tarka vadon,
ahol egykori múltamat éltem
csak kóvályogva, vakon.
A sötétlő erdő mélyben
a sok árnyat hátrahagyom,
s úgy úszom az alkonyi szélben
mint madárdal az égi tavon…
Mert e sólyom az égbe való, jaj,
ez a sólyom az égbe való,
de nem fáj már ez a sóhaj,
s nem kínoz többet a szó.
Csak szállni az izzó alkonyi égen,
szállni szabadon, szállni merészen:
égi madárnak ez való…
És ha leszállok egy ágra pihenni,
nem láncolhat immár le semmi,
nem kötnek meg a tegnapok,
nincs is innen már hova menni,
a földön, az égen, otthon vagyok

Egyszer voltam egy zen buddhista meditációs táborban. (Valójában többször is.) Ezt az első után hazatérve írtam, jó ideig tartott az ’alufóliába csavart eufória’.

Az elefánt meg a pánt

Ajjaj, bakafánt,
kiszakad a kapupánt,
ha kiszakad az a pánt,
kiszalad az elefánt.
Ha kimegy az elefánt,
a csávába beleránt.
Elefánt, elefánt,
azt hiszed, hogy sose bánt?
Pedig most is bort ivott,
s egész éjjel orditott.
Rég megírta nagyapánk,
tanács adása gyanánt:
jobb ha erős az a pánt,
s színjózan az elefánt!

Trágyahordás közben rápillantottam az istálló kapupántjára és már fel is hangzott a távoli trombitaszó.

Locs-o-lóvers

Nem menő ma már a kölni,
belőtt sérót lelögybölni: (gond.)
Lehet ezt is fészen tolni,
szabad-e hát belájkolni, (mondd)?

*A Szub-Éta Detekt-O-Méter nyomán

Erős prehúsvéti hangulatban írtam ezt a kis locsolóverset a poszt-modernitás jegyében. Aztán kiposztoltam a blogomon.

Mennyi az idő?

-Mennyi az idő?
-Húsz óra.
-Igyunk egy ouzo-t húzóra!

Szilveszterezni mentünk az istenhátamögé és valaki hozott magával egy üveggel. Még az idő is stimmelt.

Heje-haj

Ha úgy esne, hogy
unatkozol,
s egy tanfolyamra be-
iratkozol,
hogy horgolni, kötni megtanulj,
figyelj oda, hogy ki mellé ülsz le,
ezen múlhat, hogy megmenekülsz-e,
vagy denevérként távozol.
Mert abraka-dabra,
vigyázz magadra,
ha boszorkányba kötsz bele,
néni kinézete mindössze álca,
a kötőtűje is varázspálca,
csont csobolyóba zár vele.

Úgyhogy heje-hajj
heje-huja-hajj,
heje-huja nagy a baj,
ha a hülye haj

beszalad a sálba és a
néni nem egy szende gésa
s ötös fokú földrengés a zaj.

Hazafelé szokás szerint a buszon jutott eszembe, hogy abraka-dabra / vigyázz magadra, a többi meg csak jókedvű képzettársítás.

Csiga-dal

I.
Jöjjön most egy kis vidám
dúdolandó Csiga-dal!
Írta Csiga Flórián
s ifjabb Csiga Tivadar.

Csiga dal, csiga dal,
írta Csiga Tivadar.

Ünnepségek elején
fújja idős, fiatal,
s ajánlja a webhelyén
a Rétjóléti Hivatal.

Csiga dal, csiga dal,
írta Csiga Tivadar.

…

…

Mi ez a nagy riadalom?!
Túl rövid a csiga-dalom?

II.

A csigarádió ma gyászos hírt hadar
balesetben elhunyt Csiga Tivadar.
“Sétálni ment tegnap reggel, sajnos túl korán,
bekapta egy arra tévedt kósza kormorán.
Csigangyalokkal dalol már szegény cimborám…”
nyilatkozta szomorúan Csiga Flórián.

Döng az ég és hajlik a fű: jő a zivatar,
zengjen érte fő-műve: a vidám csiga dal!
Csiga-dal, csiga dal, írta Csiga Tivadar

III.

S nem volt senki sem vidám,
nem akadt, ki ünnepelt,
hiába írt Nád Iván
a csigadalból musicalt.

Musical, musical
sajnos senkinek se kell.

Egy nap kedvenc sámliján
csúszkált éppen Flórián,
amikor egy vén menyét
házhoz vitte sürgönyét.

Így szólt: “Kedves Flórián,
nézd el teketóriám,
hogy csak most irok.
Leejtett a kormorán,
s arra keltem cimborám,
hogy csúszni sem birok,
és mindenem nyirok…”

S leírta még a levélben, hogy az élet zivatar,
és ha megjön jövő héten, vacsorára mit akar,
és a végén aláírta: jó barátod Tivadar.

Tivadar, Tivadar
mindenkilát niakar

Úgy megörült levelének,
csúszott Csiga Flórián,
nem is tudott úrrá lenni
a nagy eufórián.

Bekopogott mindenkihez,
lett is nagy ováció,
jött Csiga Pál, Csiga Inez,
és Csiga Horáció.

A csigahad kivezényelt
egy csapatnyi közlegényt,
s a Hivatal is kiadott egy
hivatalos közleményt:

Jöjjön most egy kis vidám
dúdolandó Csiga-dal!

Írta Csiga Flórián
s ifjabb Csiga Tivadar.
Csiga dal, csiga dal,
írta Csiga Tivadar.

Szabó T. Anna Medvedal című verse maradandó nyomot hagyott bennem. Eleinte csak az első részt írtam meg, de itthon közfelháborodást okozott Tivadar halála és a happyend hiánya, így hát – mivel én is a Dallason nőttem fel – nem volt nehéz kikanyarintani egy vidám befejezést.

Bogárparádé

Elaludt, egy picit elszundított,
nem jött senki, hogy ébressze.
Amikor végül felsandított,
“Mi a fene történt?” kérdezte.
Úgy bámult, gili-gülü szemeit mind
egyre a hegyre meresztette,
ám látván, hogy a pici csiga sincs kint,
Nap Apa türelmét vesztette.
Végül kifakadt, száján a szavak
tengere kiszaladt,
s szemét a földre eresztette:
“Sehol se látni egy kedves madarat
a vízben halakat,
hova menekültek az apró bogarak?
Mi a oka, mi az, ami ezt tette?

Keresztbe nyelem le, mer’ ezt tette!”
s a szél meg a leveleket rezgette.
Odalenn közben az erdő mélyen
az illatos üde zöld levelek alatt,
Uzsgyi, a cincér vitte serényen
a jó hírt, itt van a Csidi-Csuda Nap!
“Nyissatok ajtót, gyertek a rétre
nevetve dalolni az idei nyarat!

Mert itt a Parádé napja ma végre,
s én mondom, hogy nagy a kirakat!
Mert
gondoltunk mi bohócra, derékre,
zenészre, mutatványosra s a pékre,
csak bánhatja, aki kimarad!

Sokkal hosszabbra akartam írni, csak Uzsgyi nem vállalta a további szereplést, így a mese csak ilyen kacska lett.

Sirr-

surrog a seprő, jár kezem egyre,
hinti a port le a rőt levelekre;
Szél szava száll fel a tágas egekbe,
hol nincs kérdés, mely feleletre
vár – az a kár, hogy múlik a nyár,
s a hűvös eső kalapomra szitál,
jó, hogy a kamrám rég teli már.

Idelenn nincsen soha csend, ha az ősz
rőt köpenyében hosszan időz.
Ha étket nem lel a kis suta őz,
hoz a Cekke manó, kerek-erdei csősz.

Ősz uraság, hát mily modor ez,
hogy a kerge szelecske keresztbe helyez?
Így amit épp végzek, olyan ez,
Mint, aki ócska szitával evez.

Hát surrog a seprő, jár kezem egyre,
hinti a port le a rőt levelekre.
Nézd, felbukkan e furcsa fejecske
avarból…fúj a poloska a beste!
Mit keres erre, ó jaj mi a  terve?
Ó, bár látnám felszeletelve!

A szél meg fúj; a  kezemben a seprő…
Hát soha sem hagy alább ez a szellő?
„Reccs – visszhangzik szörnyen az erdő.”
Kész elegem van, most befejeztem!
Mit tegyek így seprünyeletlen?
Hintse a port, ki akarja helyettem!
Slussz!

Ezt alapvetően Cekke manó, a Kerge Erdő csősze énekli, akiről még azt érdemes tudni, hogy ő a cke versek fordítója és nem szereti a svábbogarakat.

Könnyed palacsinta recept

Végy pár bögre lisztet
(vagy valakit
kérj meg, hogy vegyen.)
Ha van, nyomj egy kis twisztet,
hogy a süti vidámabb legyen.
Szórj rá sót, sok cukrot,
de az X-vegyszert feledd,
a cél nem a világ megmentése,
hanem hogy megedd.
Üss rá egy-két tojglit,
vagy boldogtyúktojást,
ettől te is derűsebb leszel
szemlátomást.
Citromnak vagy fának
héját szórd bele,
tölts egy korsót tejjel
és szódával tele.
Öntsd rá mind a lisztre,
miközben keverd.
A mellé öntött élelmiszert
kézzel felseperd.
Hogyha kész a tészta,
nincs benne csomó,
s állagra is sűrűn folyó,
akkor lesz a jó.
Tedd a serpenyőbe és
süsd meg könnyedén,
közben twisztelj vidáman míg
sül a költemény.

Egy időben azon gondolkodtam, írok egy verses szakácskönyvet, mert az úgy is nagy divat most. Mármint a szakácskönyv. Aztán mégis inkább a verseskönyvnél maradtam. És a palacsintaevésnél.

Love-song

Add nekem a szíved, adok helyette mást:
termonukleáris robbanást!
Pókosztönöm súgja, így hát nem vitás,
nincs itt semmiféle téves számitás.
Add a szíved, édes kis madács*
de semmi párna, sem mézeskalács!
Add nekem a szíved, adok helyett mást:
termonukleáris robbanást!
Ám ha neked ez mind nem elég,
mély gödör vagy bébi, essen más beléd!

*madár népiesen**
**Valójában nem, hanem, amikor Bé, a húgom, honfoglaló-kérdést olvasott fel, amelyben Madách Imrét, Madár Imrének olvasta, majd közölte, hogy ezt ők így tanulták az iskolában. Azóta a papagájt is madácsnak hívjuk.

Sül hétfőre

Végy egy szép nagy sült,
de ne azt, ami megnősült.
Pláne amelyik szült
és ettől felbőszült.
Hát fogj egy szép nagy sült,
mi a kertedben kiterült,
s mire kiderül, hogy a sül kiterült,
a tepsibe belekerült.
Most fogd a faládát fenekestül,
vedd a salátát levelestül,
tedd az olajba, hogy belepezsdül,
s ím e remek sül, mire megsül
megjön a rokon is gyerekestül.

Itt a tarajos sülről van szó, a félreértések elkerülése végett.

Cirmos dal

Szép szem, nagy fül, csíkos láb,
túl teng benned a cirmosság.

Cirmos cica, haj!
Csuda cuki faj,
csak az a baj,
a melegben minden csupa,
csupa-csupa
cirmos cicahaj.

Minden-minden tele-vele,
póló, paplan, szoba fele,
ez a cica sunyi csele,
jaj!

Nagy istenek! Valamiért az abráziós kopás volt az első, ami eszembe jutott most.

Rendrakás

Szalad a lakás,
rendrakás!
Legyen egy rakás rend!
Ne legyen kakás e szép lakás,
mire ideérnek a vend-
égek!

Szintia, Szintia!

Szintia, Szintia!
nem kell őt szidnia,
senkinek, Sidney a
kedvenc helye

Szintia, Szintia!
Épp olyan, mint ti a
nyakáté rinti a
kedves feje.

Volt egyszer egy Szintia nevű ismerősöm, de ennek semmi köze hozzá.

Szórólap-dal

Kedvelem azt, aki szórólapot oszt.
Főleg úgy, ha a szórólap
nyomatot csak a fele oldalt kap.

Nem tudja, micsoda rettentő
ördögi mechanizmusba segít be
a jámbor papiros-pöccentő.

Ugyanis, amikor cetlit csap
tenyerembe, e kéz görcsöt kap,
s telefirkálja nyers igével:
valamilyen őrült versikével –

ezt teszi mindig a szórólap.

Stílszerűen egy szórólap hátuljára firkáltam fel. Talán még meg is van valahol a fecni. Azt hiszem hamburgert reklámozott a jobbik oldala.

Valóság-show rhyme

nincs is ennél nagyobb csapás –
ez az audiovizualitás
nem más, igazi pofán csapás
ez a békasegge-kvalitásu adás
csak
ne legyen ráadás

Az idő mindent megszépít, kivétel az olyan műsorokat, mint a valóság-showk, főleg, amelyikben egy Benkő Dániel nevű személy is mutogatta magát.

Varázspor

A teste már réges-rég szétszakadt,
száz egér nagyapja rágta le fejét,
de egy titkos urnában, ágyam alatt,
egy zsákban őrzöm, ami megmaradt –
a paprikajancsi belét.

Egy egyszervolt gyerekkor hűlt hamva lett
a bútorgyár fűrészpora,
a filckrampusz felemás arca felett
felhőn osont el az álmok kora.

De a mágikus porból, mit az ágy alatt őrzök,
a főztömbe elég egy kicsiny csipet,
hogy puhára párolják könnyen a gőzök
akár a legvénebb, szikkadt szivet.

A héven utaztam Budapest felé, amikor rám talált. Valóban volt egy paprikajancsim, bár nem fűrészporral volt kitömve, hanem szeretettel.

A körte

Lakik az ágon egy icipici
körte
őt a világ zaja sohase
gyötörte
nem is csinált semmit a
körte
egész nap csak a bajszát
pödörte
mondjuk
én se csinálnék semmit egy ágon
csak olyasmit mint
körtebarátom
de azért vele mégse cserélek
egész nap csak lengeni
félek
na meg ha bajszom lenne
de rémes-
beleragadna a Intelligens krémes
ám most is ott van az icipici
körte
sefülesefarka
de
az a hülye bajsza
leér a földre

A körte dalával sokat nyaggattak, hogy adjam elő, de a hozzátartozó hangot nem olyan könnyű belőni. Ellenben az ablakot.

Egyensúly

A kő a hegyhez
a víz folyókhoz
a láng a tűzhöz simul,
a jég a télé, az árny az éjé
elválaszthatatlanul.
A kő a hegytől,
a víz folyóktól
néha messze kerül,
a láng az éjbe,
a magas a mélybe,
a csend a zajba merül.
De ha fújni kezd a régi szél,
mely a réseken áttolul,
a ködfonál-csomók enyésznek
óhatatlanul.
Bárhogy ékeld is ki szíved,
az csak ködfonál,
minden, ami kibillent is,
egyszer helyreáll,
mert
a kő a hegyhez
a víz folyókhoz
a láng a tűzhöz simul,
a jég a télé, az árny az éjé
elválaszthatatlanul

Éjszaka volt, legalábbis sötét és a buszhoz igyekeztem. Olyasmiről szól, hogy magunk ellen úgy sem tehetünk semmit, a dolgok jönnek és mennek, és bár nehéz oda jutnunk, ahová kell, máshová úgy sem mehetünk.

Jókívánságos vers influenzaszezonra
mottó:
Figyeljetek, akciós a menza:
hús mellé most ingyen influenza!

Hadd kívánjak neked jobbulást,
hiszen rád is fér szemlátomást!
(Másfelől unom a jajgatást
megtisztelhetnél valaki mást.)
Kívánom, hogy legyen kedve jó!
(Magázva tán drámaibb a szó
s az együttlét így nem nekem való.)
Visszahőköl, ki szemedbe néz:
citromos tea és maciméz!
Menjél, ha az orvos beidéz!
Megvizsgál és felír napi két
borsos árú gyógyvarázsigét.
(S nem ad hozzá senki juttatást.)
De hogy figyel rád valaki, lásd:
hadd kívánjak neked jobbulást!

Stílszerűen és mert nem szeretek orvoshoz járni.

Hétköznapi ninja család

Felszállunk a metróra és jó lesz nekünk,
mert ez a mi természetes életterünk.
A tömegközlekedés olyan csodálatos,
mindig van, ki barátságosan ránk tapos.
A metróban jó meleg van, ez érezhető,
hisz marha gazdaságtalanul fékezhető.
Ha beszállok, minden arcot beszkennelek,
mint a terminátor, csak én nem hentelek.
Szuper arcmemóriámnak köszönhető,
hogy előbb veszem észre, mintsem köszönhet ő,
kire nem vagyok kíváncsi véletlenül
se, de nem vesz észre még ha mellém is ül,
lehet, ő is ninjának véli magát –
kínos ismerősök szülte ninja-család

A metró veszélyes hely. És nemcsak azért, mert újabban bármikor elfüstölhet az ember alatt egy-egy szerelvény, hanem mert nagyon könnyen botolhatunk olyan ismerősökbe, akikbe nem szeretnénk. Ezért kell mindig résen lenni. Nevezhetjük paranoiának vagy semminek, ha ninják vagyunk.

Mindig ott az éj

Nem lakik itt senki sem, ez egy elhagyott vidék,
elvadult virágok őrzik az ég leheletét.
A nap hatalmas projektorként egymásra vetít,
a metsző szem sem tépi fel a vászon széleit.
Mennyi párhuzamos világ, mennyi film pereg,
mennyi csalás, öncsalás és hamis emberek.
Ha megszakad a vetítés és egymagad leszel,
az ablak másik oldalán a képzelet neszel.

De jársz a fényes földtekén, hol a nappal oly sekély,
s hogy jó vagy rossz ez, mit számít,
hisz mindig ott az éj.

Az éjszaka kapu a végtelenre, amikor a zajok elcsendesednek és a sok kis fénylő szem benéz az ég mögül a házak ablakain. Amikor farkasszemet nézel a mindenséggel.

Zúgjon a szél

Csak zúgjon a szél, dübörögjön a zivatar,
előtted iszkol az élet!
S te sose leszel már se szép, se fiatal,
hiszen utol őt sosem éred.
De messze-messze az álmatlan égen
szemed a semmibe réved,
mert még mindig látod a nyugati végen
a célt, mi vezeti lépted.
S bár már sejted, mégsem hiszed egészen,
hogy az életed véget érhet,
s borzadva látod a lidérc kezében
a kezdeted és a véged.
S még mindig látod a messzeségben
a célt, vagy csak látni véled?

Ha megállsz, megáll a lidérc előtted,
megáll a lidérc s te nézed:
arca gúnyos vigyorba torzul,
s vigyora tüzeli a véred.

Mit számít, ha a vihar mordul?
Rajta! Szaporázd a lépted!
Mit számít, ha a nap éjbe fordul,
s a mindenség igézet?

Tizenkilenc voltam és hazafelé sétáltam szürkületkor. Azt hiszem olyasmiről szól, amit Akutagawa írt az Éneklő borz című novellájában. Hogy kitartóan hinnünk kell abban, ami bennünk él és hogy igen is élhetünk annak bűvöletében, amiben hiszünk. Vagy porrá leszünk, mielőtt lehettünk volna önmagunk.