Tíz mérföld Arkham, s nem helyénvaló
az út: Boynton Beachnél szirtfokra tér.
A cél a csúcs, míg még Innsmouthig ér
a napsugár, a lassan elhaló.
A tengeren egy távozó hajó,
mely ősi szélviharoktól fehér.
De nem intek feléje épp ezér’,
a rossz érzésem el nem mondható.

Elhagyja Innsmouth-t! és a messzi múlt
tajtékot vet, s az éj sietve jő.
De már felértem, itt a dombtető,
hol pillantásom vak városra hullt.
S a házak közt, nézd! Nincs homályra ír,
az összes út sötét, akár a sír.

VIII. The Port

Ten miles from Arkham I had struck the trail
That rides the cliff-edge over Boynton Beach,
And hoped that just at sunset I could reach
The crest that looks on Innsmouth in the vale.
Far out at sea was a retreating sail,
White as hard years of ancient winds could bleach,
But evil with some portent beyond speech,
So that I did not wave my hand or hail.

Sails out of lnnsmouth! echoing old renown
Of long-dead times. But now a too-swift night
Is closing in, and I have reached the height
Whence I so often scan the distant town.
The spires and roofs are there—but look! The gloom
Sinks on dark lanes, as lightless as the tomb!