Egy újabb lépés a 36. felé. A kilencedik.
A város volt, emléke megmaradt.
A leprás, ősi hely, hol korcs tömeg,
s vad isten hívó szó töltötte meg
a kriptákat rút csatornák alatt.
Figyelt a házak bomló halszeme,
s a bennük ingó félholt részegek,
amint a szennyben oda érkezek
a férfinak hol várni kellene.
S a vak kőszáj lenyelt, hogy szidtam én
magam, hogy ily barlangba jöttem el.
Ím, ablakok csapódtak, s szörnyü fény
egy népség nyüzsgő táncát fedte fel.
A holtak némán vonaglottak ott,
fej és kezetlen volt minden halott.
Illusztráció innen: https://www.deviantart.com/tillinghast23/art/Fungi-The-Courtyard-1-254371892
Discover more from A Szükségszerűtlenség Dalai
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
