A költészet napja alkalmából egy jó régi verset és egy kis történetet hoztam, ami még ráadásul József Attilához is kapcsolódik kicsit. Több mint tíz évvel ezelőtt íródott és azt örökíti meg, amikor egyszer találkoztam Flórával, a Gubolyka táskák megalkotójával (https://www.facebook.com/gubolyka/) és elmentünk egy irodalmi estre, ahol majdnem röhögőgörcsöt kaptam az egyik néző tetti miatt. Ezt a dolgot egyébként Várady Szabolcsnak (Kossuth- és József Attila díjas költő, aki akkoriban az azóta megszűnt Holmi versrovatának szerkesztője volt és az ominózus est egyik vendége) is megírtam.
“Tisztelt Várady Úr!
[…]
Mivel véletlenül belebotlottam a neten az Alexandra Irodalmi Kávézó műsorába, s mert egyszer volt szíves meghívni egy Petőfi Irodalmi Múzeumbéli HOLMI-estre, ezért gondolván, hogy ez sem lesz kevésbé jó, mindenképpen el akartam menni. És úgy is lett.
Nem is csalódtam, bár megvallom, Nádasdy professzor versei és az Ön által elmondott
levelek s versek kivételével a többi mű számomra és (tulajdonképpen a barátom számára is) kicsit unalmasnak tűnt (legalábbis első hallásra).
Persze a legmókásabb az első sorban előttünk ülő úr volt, akit valamiféle csillapíthatatlan belső kényszer ösztökélt arra, hogy folyamatosan próbálja összekaparászni a földön heverő üvegszilánkokat. Sajnos, amikor bár munkáját befejezte, egy későbbi hirtelen mozdulattal sikerült
felrúgnia a kis halmot, úgyhogy nem volt mit tenni, kezdhette elölről. Én pedig igyekeztem
nem megfulladni a nevetéstől. Főleg, amikor azt láttam, hogy a kezei időnként önkéntelenül újra
és újra elindulnak lefelé, a műsorvezető úr grimaszai és ujjával való rejtett fenyegetőzése ellenére.
Erre lehetne azt mondani, hogy “a valóság komponál”. Úgy összességében. 🙂
[…]
“Kedves Vachter Ákos!
Először is elnézést kérek, hogy csak most válaszolok a levelére. Nagyon elmerültem a különféle munkákban és restanciákban. Másodszor köszönöm a mulatságos leírást a Holmi-estről. A pohártörő, majd törmeléksöprő úr erőfeszítéseit én is megfigyeltem.
[…]
Szívélyes üdvözlettel,
Várady Szabolcs”
Na és akkor itt a vers:
legalább
egyik előző életemben
részt vettem egy irodalmi esten
a lélegeztetőre kapcsolt fényes
Budapesten
a lányt akivel voltam nem láttam többet
de emlékszem belőle erre-arra
-túl azon hogy ő jobbra én balra-
költő akart lenni és szerelmes volt
József Attilába.
és hajthatatlan is volt mint a bolond
akiről minden lepereg-
hiába kértem százszor is,
soha egy (büdös) versét nem mutatta meg;
de a bennem maradt kis darabja mégis
költőnek mondja őt,
bár nem mondott sem érthetetlent
sem érthetőt
kit semmiféle érv nem érdekel
ki soha versét nem rontotta el
-szavakkal-
az estről egyébként megmaradt egy mű
melynek szerzője azért szomorú
mert nem tudja, hogy hogy áll fel
az óriásdaru-
nos én tudom,
de nem árulom el;
legalább ennyit megtehetek
2008.
