B’ówli
(Beowulf-paródia)

A Beowulf óangol elbeszélő költemény avagy hőseposz, amely 3182 hosszú, alliteráló sorból áll, Skandináviában játszódik, és az óangol irodalom legfontosabb alkotásának számít. Egyetlen kéziratváltozata maradt fenn, az úgynevezett Nowell Codex (ma a British Libraryben őrzik), amelynek hajdani tulajdonosai között volt Sir Robert Cotton gyűjtő, a Sir Gawain és a Zöld Lovag eredetijének egykori birtokosa is. Névtelen angolszász költő műve, keletkezését a 8. és a 11. század közé teszik a kutatók. Hosszú évszázadokon át feledésbe merült, és csak akkor vált közismertté, amikor 1815-ben kinyomtatták. (Wikipédia)

Volt egy nyaram a 2000-es évek elején, amit azzal töltöttem, hogy kiástam egy pincét. Ez idő alatt sok verset írtam, hogy ásás közben lefoglaljam az agyam. Ez a paródia az egyik. Egyébként minden sor pontosan 15 szótagból áll és a történet szempontjából nagyjából az első részt dolgozza fel. Grendel, vagyis elnézést, a Veszedelmes Vendel anyja már nem jelenik meg benne. A Beowulf magyar fordítását egyébként Szegő György nagyszerű fordításában olvastam, miután nagy nehezen sikerült kikölcsönöznöm egy könyvtárból. A másik vers pedig Gawain és a Zöld Lovag történetének egy 1500 soros verses mesefordítása, ami szintén pinceásás közben született. Ó, azok a régi – rühes – szép idők.

Írta: Vachter Ákos (2003)

Néhány hasznos információ a történetben szereplő neveket illetően:

Beowulf – Beowli

Rothgar király, a dánok ura – Rothmár fejedelem

Grendel, a szörnyeteg – a Veszedelmes Vendel

a Szarvas csarnok, a dánok híres építménye – Betonwas Bunker

I. rész

B’ówli bewezetése

Ím, itt vagyok! Ismét irdatlan izgalmakat írtam,
melyeket mindnyájótoknak most mindjárt megmutatok!
Régen rengeteg remek regékben rótták rúnákkal
bután bégető barmok: birkáknak barna bőrére
veszett világok vitézeinek viadalait.
Talán tököt termelni tízszerte tisztességesebb,
mint millió megveszekedett mukit macerálni
egy eszeveszetten élezett egyenes eszközzel,
de dísztököknél dilinyósok darabolására
szerintem százszor szívesebben szegezed szemedet!
Hát halljátok hiteles hírét hatalmas hősömnek,
s ősidőkben őgyelgő öntelt, öreg ördögömnek
csillogva csobogó csodaszép, csenevész csermelyek
és elképesztően elhagyatott erdőségeknek
veszedelmesen villámló vad, völgyes vidékéről.
Először egy eszelős északi embert említek,
aki az ábrándos álmait arra alapozta,
hogy hórihorgas, hirtelen-haragú, halpofájú
sziszegős szörnyeket szabdal szablyával szerteszéjjel.
Na, nézzétek nem-norvég nagyságának nemes nevét:
Bátor Be’ówli, birtokban bővelkedő, bölcs bajnok!
Temérdek telek tehetős tulajának tétetett,
tehát töretlenül tudta támogatni terveit.

Eleinte egyetlenegy eszeveszett egyedet,
semmi sárkányt se sodort sikamlós sírbavalónak
a szüntelen szemtelenül sziszegő szúrós szellő.
Biz’ bátor Beowli bárdját babrálta, s bámult bambán.
Talán temérdek telkén töktermelésről töprengett.
Mikor messze-földről, magas melákok mutatkoztak
követeiként a Kőkardos keleti királynak,
Rothmárnak. „Rokonod rettentő rémség riadalma
miatt menesztett minket” mondták a magas melákok.
„Sürgős segítségedért sírunk sokan! Sorakoznak
hosszú hajóink, hogyha holnap hazatérnél hozzánk,
s megszabadítanál minket mérges mészárlásától
a visszataszító, vérmes, vérivó vendégünknek.”

Biz’ bátor Beowli búsongása befejeződött,
s bizony burkolatlanul boldogan beleegyezett
a dologba, s a dánok diadalmasan dörmögtek.
Iziben indultak is iszonyatos izgalmakban
még mielőtt másnap magasra mászna magában
a nagyon narancsszínűből növekvő nap. Nem nagyon
tétováztak, a tenger tajtékos tetején tettek
meg megannyi mérföldet, míg mindnyájan megérkeztek.
Könnyedén kirakodtak. A költséges kabátokat,
s a hasonló holmikat hatalmas halmokba hordták.
Ajándéknak akarták adni, amint akkoriban
ilyesfajta illendőségek igen ildomosak
voltak. „Vendégségbe vigyél vegyesen valamit” volt
a jelszó. Jóbarátnak lyukas jakbőrt jellemtelen
adni. Azonban az aranyos amfora ajánlott.
Azután, amint abbahagyták az aranyos ajándékok
poros partra pakolását, pár percnyi pörlekedés
végeztével vitézünket vezérükhöz vezették.

II. rész
Vendel viszontagságai

Hideg helyen, hatalmas hófödte hegyek határán
építették ez esztelen emberek elbűvölő
Betonwas Bunkerukat. Benne bűbájos bútorok
sorakoztak. Setét sarkait sohasem söpörték,
s faggyú fáklyák fényénél finomságot falatoztak.
Szerencsétlenül, szigeteletlenül szerkesztették,
s szegények a szúrós, szivárgó szelektől szenvedtek.
Ennek ellenére (eszesen) emelvényt emeltek
kiváló Kőkardos királyuk kedvére, ki közben
fűtéscsőhálózat felszerelését fontolgatta.
Ezen emelvény elébe érkeztek embereink,
Rothmár remek rókaprémjében rémesen remegve
ült az ülepén, s üres üvegeket ütögetett.
„Vezérem! Vérmes Vendéged veszedelmétől vacogsz?
Istenekre! Ily irdatlan iszonyat idegesít?”
beszélt bátor Beowli Betonbunker bírájához.
„Fenét! Fiam, fránya fűtést felejtém felszerelni”
felelte a fejedelem. „Féktelen Fenevadunk
förtelmes fejét felütve figyel, s Fekete Földjén
feni fogait fiaimra. Fullasztó fellege
félelmet fakaszt. Fojtogatja, s falánkan falja fej
veszejtve vitézeimet e Veszedelmes Vendel!
Végül vinnyogva, véresen vonszolja valamennyit.
Vállalod-e e veszedelmet, s véle verekedsz-e?”
S bátor Beowli boldogan bólintott barátjára.
„Sejtettem! Sebes segítségedből siker sarjadjék!”
Aztán ajándékaikat átadván asztalokhoz
helyezkedtek, hová hatalmas hordókból hozattak
bíborszín, bugyogó bort, s biz’ boldogan beszélgettek.
„Testvérbátyám, töprenkedtél-e talán töktermelésről
temérdek telkeiden? Terjedelmes területen
található termékeny táptalaj. Talán tudhatod,
hogy hazámban helyenként hulló harmat hogyan húzza
tetőfokára a töktermelés termésátlagát.”

– beszélt bátor Beowli Betonbunker bírájához.
„Sajnos, sehogy se sikerülne” sajnálkozott.“Sokat
próbálkoztunk például patiszonnal. Permeteztük,
pityamallatkor pattyogtunk* pátyolgatni. Persze piciny
tököt termeletlenül teljesen tönkre tevődött.
Azóta almát aszalunk, azokból annyi akad!”
Ilyes ízes intelmekkel igyekeztek illetni
egymást, s elfeledkezvén az estről, az elérkezett.

A setétség sebesen suhant a sokadalomra,
s a fejdelem figyelmeztető felhívására
pilledten pihentek a pihe-puha padlózatra.
Sokáig semmiféle surrogás sem sertepertélt
semerre. A sárga sövény suhogott a setétben.
Aztán az alacsony ablakok alatt alaktalan
árnyalak akarta az alaposan atom-biztos
nyílászárót nyakával nyomorultul nyomorgatni,
sikertelen. Sokáig settenkedett sompolyogva,
míg meglelte a megfelelő méretű megoldást,
azaz az ajtót, amely alkalmas általjárásra.
Darabig diszkréten döngette a drabális dög, de
a kapu kiszakadt, köszönést kihagyva, kéretlen
bizony berontott a bömbölő behemót borzalom.
A Vérivó Vendég, a veszedelmes Vendel visszatért!
Eszeveszett elképesztő emberszerű ellenség!
Káin kirúgott karbantartója! Keserves Kópé!
Szóval szépen a szuszogó szerencsétlenhez szökkent,
aki amott aludt az ajtó alatt, amikor az
irdatlan iszonyat ízekre ízlelte. Imígyen
felfalva a földön fekvő flótást. Feltápászkodott
bátor Beowli a borzalmas bárdjával, s bömbölte:

„Bárd? Beh! Bárdtalanul is beledöngöllek a betonba!
Te termetes töktetű! Torkodra tapossak talán?”
Vérivó Vendel válaszolt volna valamit, viszont
beszédben borzasztóan bénának bizonyult. Bezzeg
bátor Beowli! Bőszült behemót bikaként bömbölt!
Megragadta a marcona monstrumot, s megszorítá,
Hogy az heveny halálfélelemmel hörgött hevesen,
s érezte, ezen eszeveszett északi ember
hetvenhétszer hatalmasabb hentes, s hogy hamar hulla
lesz. Legott letépve, lazán lifegett legféltettebb
karmos karja. Könnyűszerrel kitépte azt a kemény
Beowli. „Berzenkedsz, barom?” bömbölte, s boncolgatta
Volna, viszont vérmes Vendel végleges vereségben
visítva vonaglott veszett végtagjáért. S végül-is
szabadulván szörnyű szorításából Széjjeltépő
Beowlinak, beleiben bukdácsolva barlangja
mélyére menekült magában morogni. Mikor a
dánoknak dobta diadalmasan a dög darabját,
dördültek a dobok, dirregve-durrogva dicsőségét
bátor Beowlinak, s buktát a borzalmas baromnak,
a Vérivó Vendégnek, végtagját vesztett Vendelnek!

A dán daliák díjul derékaljnyi dísztökmagot
hurcoltak hatalmas hősünk hajójába, s hiteles
honosított hitlevelével hóhérkodásáról,
hurrázást hallván, hajóján hümmögve hazaindult.

VÉGE

*pattyogtunk: igazából ez a battyogtunk szó akart lenni, csak mivel ezt a szót nagymamám használta így, vagy csak én hallottam félre és így jegyeztem meg.