Kezdődhet egy újabb èra,
Ha meghìvsz egy nesszkàvéra!
A vendéged kérdd meg, kér-e,
S nem kérdés, hogy még betér-e.
Jóban leszünk mindenkorra,
Ha meghìvsz egy pohár borra.
A vendéged kérdd meg, kér-e,
S ott marad egy jóestére.
Veled tartok én a grundra,
Ha meghìvsz egy pohár rumra.
Meg se kérdjed azt, hogy kér-e.
Idd meg, Odin szerelmére!
A versike eredeti illusztrációja, rajzolta a zseniális Gris Grimly
Volt egyszer egy szerencsétlen,
Borzi nevű medve.
Hogy borzas volt? Nagyon kétlem!
Csakis bőrrel, semmi szőrrel
nem volt teste fedve!
Nem volt épp förtelem,
csak furán szőrtelen,
és bűze volt és tetve.
Fuzzy Wuzzy – By Gris Grimly from “Wicked Nursery Rhymes”
“A poor wretched bear was named Fuzzy.
Still the question remains, but was he?
Born with no hair.
He was oddly bare,
and a little bit stinky and scuzzy”
Neil Gaiman: The Dangerous Alphabet fordítása
Á, mint az Álom, mely új útra hív.
B, mert Bárkán fut az éjbe a szív
C, mint a Cél, hová elvisz e dal,
D, mint a drágakő, mely lépre csal.
É(n), aki írom e rövid mesét,
F, mert a Félelem feszíti szét.
G, mint a Gonosz; kisérd hegedűn!
H, mint a hecc, mi a szörnynek a bűn.
I, mint az Irgalom, mi nem ismerős.
J, mint a Jó, mint a Reggel s a Hős.
K, mint a Kedv, amely csókot csikar,
L, mint ha Lefog egy démoni kar.
M, mint a Merengés, örökkön át.
N s Nem hagyod el a vak éjszakát!
O, mint Ocsmány kemencebűz.
P, mint Persze, hogy a ravasz befűz.
Q-val magyarul nem kezd a szó.
R, mert a Rémálmon ring a hajó.
S, mint a Sikoly s egy szép csontmosoly.
Te, nyájas olvasó: riadt fogoly!
U, mint az Út, mi a kincshez vezet.
s a duplaWé nem nyújt segédkezet.
V, mint a Vadság, mit elrejt az éj.
X a térképen a végső veszély.
Ypszilonra már a gyertYa leég.
Z-re nincs semmi, mert ez már a vég.
Leültem meginni egy kávét, és amikor felálltam, kész volt 🙂
Keresem azt, aki engem keres.
Ha nem létezik? Az félelmetes.
Sajnos az igazság az lehet, ó,
hogy senkihez sem vagyok való.
A szívem csak egy kitartó izom.
Jó ideje nem is randizom.
A gonosz kisded nem talált fülön,
a kedvenc versem Poe-tól a ‘Külön’.
Átitat e rettentő, csodás,
kisgyerekkoromtól fogva más
álmodás.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer rég,
egy késő éjjelen ennyi elég:
kopogtak. S ott állt az ajtóban ő:
zsebéből levelet húzott elő.
Cikornyás betűk és pecsétviasz.
Néztem, de nem igen tudtam, mi az.
Üres szemekkel csak meredt furán.
Majdhogynem kifakult az aurám.
A köpenye egész a küszöbig ért,
az ajtóban bámult, de nem szólt, miért.
Csak állt ott és esetlen volt már a szín,
Rácsaptam: “Húzzál el, nincs Halloween!”
Ha nyílik a padlás,
zárul a spájz –
felkacag újra a vén Pennywise.
Felkacag újra,
lufid
ha kiszúrja,
s igen csak jól tud
kisgyerekül.
Az új Krajcáros,
szídzsíájos
rettenete vajon
hogy sikerül?
Ezúttal tényleg lebeghetsz?
Vagy
megint egy King-es beteg hecc?
Majd kiderül.
Van egy lány, úgy hívják: Annabell.
Legyakni 1000-nyi manna kell.
Babàzni szeretne, s az a gáz:
házad a démoni babaház.
Meghìvnàd? Asztràlis kaja kell.
Ha nem kap? Nyakakat harap el.
Módszere? Kicsit se bagatell.
Anabell, Anabell, Anabell
Kell, hogy a tóra vetüljön az árnyék,
kell, hogy a szélben szálljon a csók,
Kell, hogy amíg odaérek, várj még!
Jól kikacagnak a cifra bogyók.
Bár tudnám, a szíved hol lakik!
Melyik erdő mélyén száll, úszik, szalad?
Bár megkérdezheték róla valakit,
hogy mi neki a legesleg-
finomabb falat.
Mert ha tudnám mindezt, elvinném neki.
Letenném a fűbe, fára, vízbe én.
S szólnék: rejtekedből, kérlek gyere ki.
Hogy örülni lássam, ha nem lehet enyém.
Hogy élni lássam, hogy lássam, hogy milyen,
az őzet, melyben ott lakik a nyúl,
a nyúl fejében van egy skatulya,
mélyében egy bogárka lapul,
annak szárnya szíved kapuja:
egészen az égig tornyosul!
De nem tudom, hogy mely erdőn lakik.
S ha ott, hogy úszik, fut, vagy épp repül?
Nem szólnak a bevarrt szájú valakik.
Csak mind mulatnak rajtam, remekül.
Kell, hogy a tóra vetüljön az árnyék,
kell, hogy a szélben szálljon a csók,
Kell, hogy amíg odaérek, várj még!
Összekacagnak a cifra bogyók
Painting by Gris Grimly
…Robert Bloch “Az arcnélküli isten”c. történetéhez készült rajza okán (1936)
A Black Aether magazinban megjelent legutóbbi fordításom.
Sötét szakadékban lüktet az ezer arcu éj,
Mily ocsmány s éhes, süveg födte árnyakat füröszt;
Fekete szárnyak ütemére hullámzik a mély
A lélektelen ürességnek földtekéi közt.
Hogy kozmoszukat nevén nevezd, vagy oly vakmerő,
Hogy szétmállt arcuk titkaiért szembenézz velük,
Hogy a szókat kimondd, miáltal egy hatalmas erő
A mélyűr tárnáiból idevonja seregük?
Ezt nem szabad emberfiának látni sohasem,
Riadt szemünk e lapon oly rút borzadályt talált.
Egy lét ez, hol a szentségesnek nincsen nyoma sem,
S a végtelenből hozza el a tébolyt s a halált.
Mily festő kutatja maga a vak mélység honát,
S él azért, hogy felébressze egy más lét iszonyát?
Vachter Ákos fordítása
In dim abysses pulse the shapes of night,
Hungry and hideous, with strange miters crowned;
Black pinions beating in fantastic flight
From orb to orb through soulless voids profound.
None dares to name the cosmos whence they course,
Or guess the look on each amorphous face,
Or speak the words that with resistless force
Would draw them from the halls of outer space.
Yet here upon a page our frightened glance
Finds monstrous forms no human eye should see;
Hints of those blasphemies whose countenance
Spreads death and madness through infinity.
What limnner he who braves black gulfs alone
And lives to wake their alien horrors known?
(H.P. Lovecraft)
