vers

Gollam Attila: Ki húz ki innen? (‘Nem emel föl’ paródia)

Ma, József Attila születésnapja és a Költészet Napja alkalmából fogadjátok nagy költőnk nem kicsit távoli, hanem egészen középföldei rokonának alkotását, aki tanulmányozva felmenője életművét, számos, mondhatni soronkénti, párhuzamot vélt felfedezni sor(s)aik között, melyet egy szép napon versbe öntött és az alábbi videóban el is mondja nektek.

József Attila: Nem emel föl                 Gollam: Ki húz ki innen?

Nem emel föl már senki sem,                Ki húz ki innen? Senki se!
belenehezültem a sárba.                  Ha latyakba kaptad a plattyot,
Fogadj fiadnak, Istenem,                      hasztalan akármi szentmise,
hogy ne legyek kegyetlen árva.            ha a lábad a sötétbe’ slattyog.

Fogj össze, formáló alak,                      Fogok egy síkos kis halat,
s amire kényszerítnek engem,             – nincsen a farzsebemben.
hogy valljalak, tagadjalak,               A mockosz kisz hobbit is jó falat,
segíts meg mindkét szükségemben.     ha idevetődik a szentem.

Tudod, szivem mily kisgyerek –           Szméagol gonosz kisgyerek,
ne viszonozd a tagadásom;                   – Fojtogatok és elásom!
ne vakítsd meg a lelkemet,                   Piszkos ügyeket elkenek!
néha engedd, hogy mennybe lásson.    – Csak adjad a drágaságom!

Kinek mindegy volt már a kín,              Mindegy nekem, ha benn, ha kinn,
hisz gondjaid magamra vettem,           ha a lembasod rég megettem;
az árnyékvilág árkain                         ha Mordorba visznek a társaim,
most már te őrködj énfelettem.              de elsuhan a Szem felettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,              Túl rajtunk nincs, kit szeretek.
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.      A hobbitokat felpofoznám!
Vizsgáld meg az én ügyemet,                  Drágaszág, érd a szügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.                  mielőtt magunk feláldoznám.

Entitás

Ez tényszerű, ez nem vitás,
e házban él egy entitás,
de nem láthatja senki más,
csak én.
Segítik furcsa háncsporok.
A füstjüktől itt csámborog,
szeméből könnyként rám csorog
a fény.
De több ő, mint egy látomás,
vagy mint szinapszis változás,
hisz kedvence az áfonyás
lepény. Épp, mint az
enyém.

Yuggoth Projekt Update: H. P. Lovecraft: Hol Poe járt egykor

Újabb lépést sikerült megtennem afelé, hogy a Gombák a Yuggothról és más versek címet viselő kötet elkészülhessen, ugyanis elkészültem az ‘In a Sequester’d Providence Churchyard Where Once Poe Walk’d’ címet viselő vers fordításával is. Így a célkitűzésem szerint már csak három vers van hátra. Az eredeti vers egyébként egy akrosztichon szonett, ami azt jelenti, hogy a vers sorainak kezőbetűit összeolvasva egy szót, vagy üzenetet kapunk. Egyik híres ilyen versünk Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár című verse, melyben Karinthy Frigyesnek rejtett el egy nem éppen kedves üzenetet.

A fordításban az akrosztichont nem vettem figyelembe, mert egyelőre nem vagyok még meggyőződve arról, hogy még ezzel a plusz megkötéssel együtt egy elfogadható fordítást lehet készíteni. Lehet, majd még megpróbálkozom vele, miután befejeztem a hiányzó darabokat. De lehet az is, hogy ez így fog maradni. Majd meglátjuk.

H.P. Lovecraft: Egy elzárt providence-i templomkertben, hol Poe járt egykor

E föld felett örökkön árny lebeg,
s enyészett századoknak álma jár;
s fenn tornyosul komor szilrengeteg,
mely ősi, rejtett földet körbe zár.
Mindent köröttünk emlékfény takar,
s a múlt napokról súg a holt avar,
mely vágyottjára mindhiába vár.

Magányos árny suhan búsan tova,
amott, hol egykor élve lépte járt,
közönséges szem nem látá, noha
a dala mindent varázslatba márt.
Kiknek feltárta bűbáját a lét,
látják a sírok közt Poe szellemét.

Háttér:

Az „In a Sequester’d Providence Churchyard Where Once Poe Walk’d” egy rövid akrosztichon szonett a néhai amerikai szerző, H. P. Lovecraft tollából. Először 1936-ban, Maurice W. Moe „Four Acrostic Sonnets on Edgar Allan Poe” című művében jelent meg, és azóta számos alkalommal újranyomták. A vers 1936. augusztus 8-án született kb. fél évvel Lovercaft 1937 márciusában bekövetkezett halála előtt, a rhode islandi Providence-ben található Szent János-székesegyház temetőjében, az Egyesült Államokban. Lovecraft Robert H. Barlow és Adolphe de Castro társaságában rendezett baráti költészeti verseny részeként írta meg ezt a művet.

Az eredeti verset itt olvashatod:

https://www.hplovecraft.com/writings/texts/poetry/p340.aspx

Fedezd fel A. Harris szuper verseit!

Véletlenül jött megint szembe velem valami egészen szuper egy A. Harris vers és Wizard of Barge illusztráció formájában. Úgyhogy természetesen megint nem bírtam magammal és lefordítottam, igaz valahogy beletettem pár extra rímet ^^.

Nézzétek meg az oldalaikat, be is linkelem, mert ANNYIRA jók!

A. Harris versei

Wizard of Barge

A napomnak már annyi,
kimentem járni hát,
már nem bírtam hallgatni
az emberek baját.

A fák közé jutottam,
s kedélyem változott,
amint megleltem ottan
e csudajó botot!

Eredeti:

A bölcs öreg bagoly – tradicionális altatódal

A minap szembejött velem egy kép, amin az alábbi kis versike szerepelt.

Úgyhogy gyorsan készítettem is hozzá egy fordítást, illetve SUNO-val egy kis dalfeldolgozást is:

Egy bölcs öreg bagoly
egy tölgyfaágra ült,
ahogy többet látott,
úgy egyre csendesült,
s hogy csőre csendesült, úgy,
fülébe több befolyt,
miért ne követnénk mi
e bölcs öreg bagolyt?

A “Wise Old Owl” egy régi angol mondóka, amelynek eredete egészen az 1700-as évek végéig visszavezethető. A mondóka egyszerű, rövid, és az emberi bölcsesség fontosságáról szól. A szöveg így hangzik:

A wise old owl sat on an oak,
The more he saw, the less he spoke,
The less he spoke, the more he heard,
Why can’t we all be like that wise old bird?

Jelentése és tanulsága

A mondóka lényege az, hogy a bölcsesség gyakran a csendből és a figyelmes hallgatásból fakad. Az “öreg bagoly” metaforikus szereplő, akit a bölcsesség és az önuralom példájaként ábrázolnak. A mondóka arra ösztönöz, hogy figyeljünk jobban másokra, és gondolkodjunk, mielőtt megszólalunk.

H. P. Lovecraft: Gombák a Yuggoth-ról XI. A Kút

the-ring-screenshot-19.jpg

Seth Atwood farmer nyolcvanévesen
akart kiásni telkén egy kutat.
Csak ifju Eb-bel fúrták lelkesen.
S e lázból, hittük, lel majd kiutat.
De ifju Eb is megzavarodott,
és vitték is az ispotályba át.
A kutat Seth lezárta és legott
a karján átszelt egy artériát.

Hogy eltemettük, egy nagy vonzerő
a kúthoz vitt, hogy bontsuk el kövét,
s alatta vasrudak s egetverő,
kimondhatatlanul mély vaksötét.
De inkább visszafalaztuk, mivel
túl mély volt már zsineggel érni el.

H.P. Lovecraft: Gombák a Yuggothról: X. A Galambreptetők

dav

Sétálni vittek, hol zord kőfalak
benső gonosztól dülledtek ki mind,
s tömegnyi torzult, vergődő alak
egy másik, sötét istenségnek int.
Az utcán, lám, tengernyi láng lobog
s a tetőkről egy árnyhad ereget
egy tisztátalan madársereget
az égre, míg sok rejtett dob dobog.

A lángokon rút dolgok forrtak ott,
és tudtam azt, hogy Kívül jártak ők –
Vajh másvilági, sírba zárt erők
nyomán szárnyuk Thog-ról mit hozhatott?
S a kacaj rögvest némaságba fúlt,
hogy meglátták, mi csőrükben lapult.

X. The Pigeon-Flyers

They took me slumming, where gaunt walls of brick
Bulge outward with a viscous stored-up evil,
And twisted faces, thronging foul and thick,
Wink messages to alien god and devil.
A million fires were blazing in the streets,
And from flat roofs a furtive few would fly
Bedraggled birds into the yawning sky
While hidden drums droned on with measured beats.

I knew those fires were brewing monstrous things,
And that those birds of space had been Outside—
I guessed to what dark planet’s crypts they plied,
And what they brought from Thog beneath their wings.
The others laughed—till struck too mute to speak
By what they glimpsed in one bird’s evil beak.

Az az igazság, hogy most már elkezdett zavarni, hogy ilyen lassan haladok ezzel, másfelől egyre kíváncsibb is vagyok, hogy mi a vége, mert bármilyen hihetetlen, de még nem olvastam el az egész Fungi from Yuggoth-t. Mindig csak azt a részt olvasom el, ahol épp tartok a fordításban.
Úgyhogy az új cél az, hogy egy éven belül befejezem az egészet és 2020 Halloween-re az új verseskötetben fog megjelenni egyben.
Addig is szerezzetek be egy Rémálomport a Dunwich Marketen amíg még van.

Az Éjszaka Szíve

walpurgis-postcard-800x530

Túl a fákon, fenn a magasban,
a hold előtt, nézd, elsuhan egy árny.
Orra helyén nagy piszkavas van,
s úgy repül, hogy nem repiti szárny.

Ó, ha tudnád, hogy mi van az erdő
mélyén éjjel: fáklya lobogás!
Érzi Juliska, Jancsi és Gergő:
lüktet a dob hasa, fáj a dobogás.

Piroska tudja, otthon marad ma,
nem visz kalácsot, nem viszi a bort,
mert ma belőle semmi se maradna,
ma ülik éjjel a walpurgisi tort.

Gnómok, ördögök, részeg lidércek,
váltott farkasok, éjjeli manók
lába, patája tapossa a bércet,
“Átokfattya te!” csattan el a bók.

Máglyarakáson, csontkupacon állva
karcsu boszorkák kacaja igéz,
a Fejnélküli is eljött a bálba,
egy szellem éppen gyereket idéz.

A fiú ott áll az éjfekete réten,
vár a tömegben, csöndben, egyedül.
Egy ifju boszorka kérdezi: “Te mért nem…”
Egy ogre éppen belehegedül.

Ha alszom, különös álmok kijönnek
a falból: ebben semmi fura már.
Az igazán furák nappal köszönnek
rám, s az éjszaka szíve haza vár.

H.P. Lovecraft: A Ház (The House)

Elkészültem végre ennek a versnek a fordításával is. Az eredeti vers itt olvasható:

needpix_com_edited_image

Van egy lomblepte hajlék
egy dombnak tövén,
hol sok rémséget hallék,
mit súg a sövény.
Hol a bűvös nedv sarja:
zöld indafonat
ama vén fákat marja,
s a halottakat.
Nem tudja senki, hogy minő nedű, mit a mélységből felszívogat.

De mennyi szép virág nő
kertekbe’ kint,
üde kavargó szellő
parfümje mind.
A napfény, ha a dél múlt
s a láng oly veres,
hogy a táj is belé fúlt,
és félelmetes,
a kelyhekből végtelen napok szaga az ég felé utat keres.

A tornácon ragályos
gyomok hada ring,
s a légben egy homályos
vak emlék kering.
Az ösvényt már belepte
a nyirkos moha,
szellem jár felette
az éjben, s noha
ki látja, a lelkét a látvány betölti, de nem feledheti soha.

Habár tűzforró nyár volt,
hogy ott álltam én
s a lombokon lángolt
a kék égi fény,
de a képtől kirázott
a halott-hideg,
és megfolyt a ház ott,
szem nem érti meg,
mit láttam, hogy jártam a régmúltban itt, szememben kigyúlt az ideg.

Fordította Vachter Ákos

f5d225b454a050ae88c7839148e6276b

A pohártörő, majd törmeléksöprő úr erőfeszítései – avagy egy irodalmi est emlékére

A költészet napja alkalmából egy jó régi verset és egy kis történetet hoztam, ami még ráadásul József Attilához is kapcsolódik kicsit. Több mint tíz évvel ezelőtt íródott és azt örökíti meg, amikor egyszer találkoztam Flórával, a Gubolyka táskák megalkotójával (https://www.facebook.com/gubolyka/) és elmentünk egy irodalmi estre, ahol majdnem röhögőgörcsöt kaptam az egyik néző tetti miatt. Ezt a dolgot egyébként Várady Szabolcsnak (Kossuth- és József Attila díjas költő, aki akkoriban az azóta megszűnt Holmi versrovatának szerkesztője volt és az ominózus est egyik vendége) is megírtam.
 
“Tisztelt Várady Úr!
 
[…]
Mivel véletlenül belebotlottam a neten az Alexandra Irodalmi Kávézó műsorába, s mert egyszer volt szíves meghívni egy Petőfi Irodalmi Múzeumbéli HOLMI-estre, ezért gondolván, hogy ez sem lesz kevésbé jó, mindenképpen el akartam menni. És úgy is lett.
 
Nem is csalódtam, bár megvallom, Nádasdy professzor versei és az Ön által elmondott
levelek s versek kivételével a többi mű számomra és (tulajdonképpen a barátom számára is) kicsit unalmasnak tűnt (legalábbis első hallásra).
 
Persze a legmókásabb az első sorban előttünk ülő úr volt, akit valamiféle csillapíthatatlan belső kényszer ösztökélt arra, hogy folyamatosan próbálja összekaparászni a földön heverő üvegszilánkokat. Sajnos, amikor bár munkáját befejezte, egy későbbi hirtelen mozdulattal sikerült
felrúgnia a kis halmot, úgyhogy nem volt mit tenni, kezdhette elölről. Én pedig igyekeztem
nem megfulladni a nevetéstől. Főleg, amikor azt láttam, hogy a kezei időnként önkéntelenül újra
és újra elindulnak lefelé, a műsorvezető úr grimaszai és ujjával való rejtett fenyegetőzése ellenére.
Erre lehetne azt mondani, hogy “a valóság komponál”. Úgy összességében. 🙂
 
[…]
 
“Kedves Vachter Ákos!
Először is elnézést kérek, hogy csak most válaszolok a levelére. Nagyon elmerültem a különféle munkákban és restanciákban. Másodszor köszönöm a mulatságos leírást a Holmi-estről. A pohártörő, majd törmeléksöprő úr erőfeszítéseit én is megfigyeltem.
 
[…]
Szívélyes üdvözlettel,
Várady Szabolcs”
 
Na és akkor itt a vers:
legalább
 
egyik előző életemben
részt vettem egy irodalmi esten
a lélegeztetőre kapcsolt fényes
Budapesten
a lányt akivel voltam nem láttam többet
de emlékszem belőle erre-arra
-túl azon hogy ő jobbra én balra-
költő akart lenni és szerelmes volt
József Attilába.
és hajthatatlan is volt mint a bolond
akiről minden lepereg-
hiába kértem százszor is,
soha egy (büdös) versét nem mutatta meg;
de a bennem maradt kis darabja mégis
költőnek mondja őt,
bár nem mondott sem érthetetlent
sem érthetőt
kit semmiféle érv nem érdekel
ki soha versét nem rontotta el
-szavakkal-
az estről egyébként megmaradt egy mű
melynek szerzője azért szomorú
mert nem tudja, hogy hogy áll fel
az óriásdaru-
nos én tudom,
de nem árulom el;
legalább ennyit megtehetek
 
2008.