Kezdődhet egy újabb èra,
Ha meghìvsz egy nesszkàvéra!
A vendéged kérdd meg, kér-e,
S nem kérdés, hogy még betér-e.
Jóban leszünk mindenkorra,
Ha meghìvsz egy pohár borra.
A vendéged kérdd meg, kér-e,
S ott marad egy jóestére.
Veled tartok én a grundra,
Ha meghìvsz egy pohár rumra.
Meg se kérdjed azt, hogy kér-e.
Idd meg, Odin szerelmére!
A versike eredeti illusztrációja, rajzolta a zseniális Gris Grimly
Volt egyszer egy szerencsétlen,
Borzi nevű medve.
Hogy borzas volt? Nagyon kétlem!
Csakis bőrrel, semmi szőrrel
nem volt teste fedve!
Nem volt épp förtelem,
csak furán szőrtelen,
és bűze volt és tetve.
Fuzzy Wuzzy – By Gris Grimly from “Wicked Nursery Rhymes”
“A poor wretched bear was named Fuzzy.
Still the question remains, but was he?
Born with no hair.
He was oddly bare,
and a little bit stinky and scuzzy”
A következő versike az egyszer csak felbukkanó kraken / manöken rímből indult ki. Eleinte egy manöken
krakenről akart szólni, akinek lakhelye a bólya / s a móló a kifutója. De aztán jött a kraken / újraken rím és felmerült a kérdés, hogy mit is ken újra Ken. Nyilván a bólyát, ahol lakik. És miért? Mert az időjárás viszontagságai megviselték a festést. Természetesen adta magát, ha már egy tengeri szörnyről van szó, akkor a bólya nemcsak lakóhelye, hanem inkább a csalétke. És mi lenne jobb hajós csalétek, mint egy bajba jutott, segítséget kérő, szépséges nőalak. Ezt ugye már Heine is megjátszotta, csak polip nélkül. Na de következzék a versike.
forrás -vk.com – Pinterest
mottó:
“festőnek ha ön csak amatőr,
festés helyett legyen kamat őr”
Van egy srác, a becses neve: Ken.
Csakhogy nem ember, hanem kraken.
Munkálkodik, kong a bólya:
áldozatok siratója.
A fakó részen éppen újraken.
Kijavít pár napkiszítta G-t,
S a csali-nőcske napszemüvegét.
Kijavít pár tenger rágta S-t.
De
nem igazán tízpontos a test,
amit odafest.
Mindhiába, nincs jó vigasz szó,
Ken kraken hát nem egy Picasso.
Vacak lett a szirén bája,
rossz a bólya szirénája,
sunyi polip Lorelei-a
nem lesz naiv hajós kedvese.
Gondban van a mély lakója:
gagyi lett a csali bólya,
s az áldozat “Halihó!”-ja
híján hamar zárul e mese.
Neil Gaiman: The Dangerous Alphabet fordítása
Á, mint az Álom, mely új útra hív.
B, mert Bárkán fut az éjbe a szív
C, mint a Cél, hová elvisz e dal,
D, mint a drágakő, mely lépre csal.
É(n), aki írom e rövid mesét,
F, mert a Félelem feszíti szét.
G, mint a Gonosz; kisérd hegedűn!
H, mint a hecc, mi a szörnynek a bűn.
I, mint az Irgalom, mi nem ismerős.
J, mint a Jó, mint a Reggel s a Hős.
K, mint a Kedv, amely csókot csikar,
L, mint ha Lefog egy démoni kar.
M, mint a Merengés, örökkön át.
N s Nem hagyod el a vak éjszakát!
O, mint Ocsmány kemencebűz.
P, mint Persze, hogy a ravasz befűz.
Q-val magyarul nem kezd a szó.
R, mert a Rémálmon ring a hajó.
S, mint a Sikoly s egy szép csontmosoly.
Te, nyájas olvasó: riadt fogoly!
U, mint az Út, mi a kincshez vezet.
s a duplaWé nem nyújt segédkezet.
V, mint a Vadság, mit elrejt az éj.
X a térképen a végső veszély.
Ypszilonra már a gyertYa leég.
Z-re nincs semmi, mert ez már a vég.
Leültem meginni egy kávét, és amikor felálltam, kész volt 🙂
Keresem azt, aki engem keres.
Ha nem létezik? Az félelmetes.
Sajnos az igazság az lehet, ó,
hogy senkihez sem vagyok való.
A szívem csak egy kitartó izom.
Jó ideje nem is randizom.
A gonosz kisded nem talált fülön,
a kedvenc versem Poe-tól a ‘Külön’.
Átitat e rettentő, csodás,
kisgyerekkoromtól fogva más
álmodás.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer rég,
egy késő éjjelen ennyi elég:
kopogtak. S ott állt az ajtóban ő:
zsebéből levelet húzott elő.
Cikornyás betűk és pecsétviasz.
Néztem, de nem igen tudtam, mi az.
Üres szemekkel csak meredt furán.
Majdhogynem kifakult az aurám.
A köpenye egész a küszöbig ért,
az ajtóban bámult, de nem szólt, miért.
Csak állt ott és esetlen volt már a szín,
Rácsaptam: “Húzzál el, nincs Halloween!”
Ha nyílik a padlás,
zárul a spájz –
felkacag újra a vén Pennywise.
Felkacag újra,
lufid
ha kiszúrja,
s igen csak jól tud
kisgyerekül.
Az új Krajcáros,
szídzsíájos
rettenete vajon
hogy sikerül?
Ezúttal tényleg lebeghetsz?
Vagy
megint egy King-es beteg hecc?
Majd kiderül.
Van egy lány, úgy hívják: Annabell.
Legyakni 1000-nyi manna kell.
Babàzni szeretne, s az a gáz:
házad a démoni babaház.
Meghìvnàd? Asztràlis kaja kell.
Ha nem kap? Nyakakat harap el.
Módszere? Kicsit se bagatell.
Anabell, Anabell, Anabell
Kell, hogy a tóra vetüljön az árnyék,
kell, hogy a szélben szálljon a csók,
Kell, hogy amíg odaérek, várj még!
Jól kikacagnak a cifra bogyók.
Bár tudnám, a szíved hol lakik!
Melyik erdő mélyén száll, úszik, szalad?
Bár megkérdezheték róla valakit,
hogy mi neki a legesleg-
finomabb falat.
Mert ha tudnám mindezt, elvinném neki.
Letenném a fűbe, fára, vízbe én.
S szólnék: rejtekedből, kérlek gyere ki.
Hogy örülni lássam, ha nem lehet enyém.
Hogy élni lássam, hogy lássam, hogy milyen,
az őzet, melyben ott lakik a nyúl,
a nyúl fejében van egy skatulya,
mélyében egy bogárka lapul,
annak szárnya szíved kapuja:
egészen az égig tornyosul!
De nem tudom, hogy mely erdőn lakik.
S ha ott, hogy úszik, fut, vagy épp repül?
Nem szólnak a bevarrt szájú valakik.
Csak mind mulatnak rajtam, remekül.
Kell, hogy a tóra vetüljön az árnyék,
kell, hogy a szélben szálljon a csók,
Kell, hogy amíg odaérek, várj még!
Összekacagnak a cifra bogyók
Painting by Gris Grimly
zajt csinál a szavak gördülése.
fadobozban alszik a titok.
víztükörként feszül meg a csend, ha
a feledésnek szobrot állitok.
körülötted minden olyan élő,
körülötted minden szó igaz.
a nyikorgás is dallamot zenélő,
valóság az is, ha lóditasz.
írtam volna tovább, ámde sajnos,
nem volt sok a belső lendület.
el is múlt szerelmet zeng e dal most.
sokkal jobb lesz nekem nélküled
