Volt egy kis időm a minap és összeszámoltam, hogy hány darab van még a Rémálompor verseskötetemből, és ez jelen pillanatban 59. Úgyhogy készítettem egy visszaszámlálót az oldalára, mert most a Gombák előrendelésével ez is elkezdett kissé újra fogyatkozni. Fura visszagondolni erre a könyvre így 13 év távlatában.

Emlékszem, hogy rengeteget dolgoztam rajta esténként, válogattam a verseket, javítgattam őket, próbáltam kitalálni egy rendszert és adni egy kerettörténetet neki, kitaláltam az illusztrációkat, melyek szintén a könyv történetébe kapcsolódtak. Viszonylag nehéz visszaemlékezni, mert nem annyira emlékszem az életemre igazából. Ennél a könyvnél nagyjából minden hibát elkövettem, amit lehetett, ha abból a szempontból nézzük, hogy egy könyv hogyan jusson el az olvasókhoz. Túl hosszú lett, túl drága az előállítása, és túl kevés példány készült ahhoz, hogy bármilyen terjesztőt érdekeljen és nem volt semmilyen tervem arra, hogy hogyan fogom marketingelni, ezért azután még egy nagyon rövid ideig foglalkoztam vele, de viszonylag gyorsan elkezdtem teljesen mással foglalkozni. Akkoriban jutott eszembe a kendós játékkártyám ötlete, és az sokkal jobban izgatott már. Könyvbemutatója sem volt. Azt hiszem elküldtem 2-3 könyves oldalnak, hogy írjanak róla recenziót, ők ezt meg is tették és igazán pozitiv ajánlót írtak, aminek örültem, de nagyjából ezen a ponton véget is ért a történet.

Viszont ha más nézőpontból szemlélem, akkor ez a könyv végül is hű maradt a nevéhez, a Szükségszerűtlenség Dalaihoz, hiszen még számomra is érthetetlen volt, hogy mi szükség volt erre. Hülyén hangzik, de igazából azóta sem tudom, hogy mi értelme, mi haszna van, talán csak annyi, hogy szeretem ezt csinálni, mármint szeretek írni és fordítani, és azt hiszem, hogy ha az életemben volt valami, amit szerettem csinálni (a kendó mellett), az ez volt. Van az a mondás az Aurin medál hátoldalán a Végtelen Történetben, ami így szól: „Tu Was Du Willst”, vagyis Tedd Azt Amit Akarsz. Ennek az a jelentése, hogy tedd, azt ami te vagy és amit valóban szeretnél tenni, már ha képes vagy felismerni, hogy mi az. Mindennek fényében és mivel akikhez eljutott a Rémálompor, azok nagyon szerették, és mivel azt hiszem ez volt az, amit akartam, így nem bántam meg, hogy így alakult és hogy nem lett más milyen, rövidebb, másabb, sikeresebb olyan hétköznapi nézőpontból. És azt hiszem a két legsikeresebb verse a Vers a Rózsaszín Pudliról, ami egy földönkívüliek általi emberrablásról és testcseréről, valamint a Könnyed palacsinta recept lett – ami pedig egy pillanatnyi boldogságról szól.

Végül is ez egy olyan szerzői kötet lett, amibe senki nem szólt bele semmilyen szinten. Egyébként a Rémálompor címnek az volt a jelentése, hogy a narrátor, az illusztrációkon szereplő kisfiú, aki a verseket írta, elindul az éjszaka közepén egy útra egyedül, mert egy titokzatos farkasszerű szörnyalak valamilyen port szór a levesébe. Azt lehetne hinni, hogy rémálmokat okozó por volt ez az ismeretlen anyag és a könyvben szereplő dolgok pedig álmok. A végére azonban kiderül, hogy az anyag egyszerűen csak só volt és meg akarta viccelni azzal, hogy elsózza az ételét, a könyvben szereplő összes történet pedig a valóság, a kisfiú pedig egyszerűen csak haza ment, mert őt ott lakott mindig is, a másvilágban, az utolsó képen látszik is, hogy az árnyéka denevérszerű és a lábnyomai nagyok és karmosak. Mondjuk ez sehol nincs leírva a könyvben és ráadásul az utolsó képről, ahol mutatja egy másvilágbeli alak a zsákot, amiben a por volt, lemaradt az eredetileg odatervezett „só” felirat, így elég nehéz, mondhatni lehetetlen megfejteni a teljes történetet, ezért is gondoltam, hogy leírom. Szóval bízom benne, hogy lassan elfogynak már és ez a történet is, ahogy minden történet, véget ér.